Jog az olvasáshoz

Jog az olvasáshoz

2010 márciusában az OTP Bank Romania kezdeményezte "Az olvasáshoz való jog" országos társadalmi szerepvállalási kampányt.

 

A kampány fő célja azóta is a vidéki hátrányos helyzetű iskolák felszerelése. A társadalmi kezdeményezés része volt a könyvgyűjtés, amit az OTP Bank egységei a Humanitas Könyvkereskedéssel együttműködve valósítottak meg. A társadalmi kezdeményezést támogatta az Oktatási és Kutatási Minisztérium.

A kampány első éve jelentette a kezdetét annak a programnak, amelynek sikere messze meghaladta várakozásainkat. Könyvadományokat fogadott az összes OTP bankfiók, a 16 Humanitas Könyvesbolt, a Gaudeamus és a Bookfest könyvvásár.

A kampány 5 éve alatt egymás után csatlakoztak a kampányhoz a médiumok és befolyásos bloggerek, sőt ügyünket 4 nagykövet is képviselte: Marius Tucă, Marcel Iureș, Dani Otil és Nina Cassian költőnő, utóbbi egy, 2010. június 1-én, a gyermeknapon megjelentetett új kötetével. A kampány keretében számos konferenciát szerveztünk a Humanitas közreműködésével. A konferenciák meghívottai között számos fontos személyiség szerepelt, így például Andrei Pleșu, Horia-Roman Patapievici, Neagu Djuvara és Gabriel Liiceanu.

A kampány kezdete óta eltelt 5 év folyamán az eredmények minden előzetes várakozást meghaladtak: 167 iskola összesen több mint 101 000 könyvet és bútort kapott, így 32 000-nél is több gyermek részesülhet az olvasás örömében.

Kampányunk egy sor speciális PR esemény keretében is nagy sikert aratott, ezek közül leginkább említésre méltó az EMEA Sabre Awards 2011 aranyérem (Superior Achievement in Branding and Reputation Excellence).