Az OTP Bank az Új lakás program keretén belül finanszírozza az ingatlanvásárlást

Az OTP Bank Románia egyike a 2021-es Új lakás programban részt vevő bankoknak, így annak keretén belül ingatlanvásárlásra vonatkozó hitelkérelmeket fogad el. Az idei évben a Pénzügyminisztérium 1,5 milliárd lejes garanciakeretet biztosít erre a célra.

Az OTP Bank a tavalyival megegyező kamattal biztosít hitelt az Új lakás programban résztvevők számára, amelynek az értéke a 2%-os fix marzs és az IRCC (a fogyasztói hitelek irányadó mutatója) összegéből tevődik össze. Ennek a hitelnek az esetében nem kell havi hitelbírálati és -kezelési díjat fizetni, csak az FNGCIMM (Kis- és Középvállalkozások Hitelbiztosításának Országos Alapja) által biztosított állami garanciára számolódik fel éves jutalék, amely az Új lakás hitel állam által garantált összegének a 0,3% százaléka.

„Az FNGCIMM hagyományos partnerei vagyunk, hiszen évről évre részt veszünk az Új lakás programban. Ezzel ügyfeleink számottevő szegmensének biztosítunk lehetőséget arra, hogy különleges finanszírozási feltételekkel és állami garanciával vásárolhassanak lakást. A 2021-es évben, az egy éve tartó világjárvány és a folyamatosan halogatott tervek után most rendkívül fontosnak érezzük azt, hogy támogassuk ügyfeleink elképzeléseit azáltal, hogy biztosítjuk a program zökkenőmentes lefolyását, és az igényelt összegek mihamarabbi folyósítását” - nyilatkozta Roxana Hidan, az OTP Bank Románia vezérigazgató-helyettese, a Lakossági Divízió vezetője.

Az ingatlan megvásárlásához szükséges önrész legalább 5%, ha a vételár legfeljebb 70 000 eurónak megfelelő összeg lejben, illetve legalább 15%, ha a vételár 70 001 és 140 000 euró közötti összeg lejben.

Számítási példa 221 000 lej értékű, 30 éves futamidőre igényelt hitel esetén:

  • A változó kamat: 3,67% (2% fix marzs + IRCC)
  • A teljes hiteldíjmutató (THM): 3,73%
  • A havi törlesztőrészlet: 1013 lej (hiteltőkéből és kamatból képzett egyenlő havi részletek)
  • A hitel teljes költsége: 143 852 lej
  • A visszafizetendő teljes összeg: 364 852 lej

Ehhez adósik hozzá az FNGCIMM (Kis- és Középvállalkozások Hitelbiztosításának Országos Alapja) éves jutaléka, amely az Új lakás hitel állam által garantált összegének a 0,3% százaléka.

Azon ügyfelek részére, akik nem jogosultak az Új lakás programra, az OTP Bank egyéb finanszírozási lehetőségeket kínál. Ilyen például a standard jelzáloghitel, amelyet igényelhet változó kamattal a hitel teljes futamidejére, vagy választhatja az első 5 évben a fix kamatot. A változó kamatláb esetén ennek értéke 4,49% és 5,79% között lesz, a THM pedig 4,62% és 6,07% között alakul. Ha az első öt évre a fix kamatlábat választja, akkor annak értéke 5,19% és 6,49% között lesz, a THM pedig 5,35% és 6,81% között. A jelzáloghitel esetében az önrész legalább 15%-a a vételárnak.

Az OTP Bank Romániáról 

Az OTP Bank Románia, az OTP Csoport leányvállalata, integrált és saját forrásokból működő pénzügyi szolgáltató. Tevékenységét felelősségtudat, elkötelezettség és magas fokú szaktudás jellemzi. Az OTP Bank Románia ügyfelei igényeit, valamint az aktuális piaci helyzetet szem előtt tartva megbízható partner a pénzügyi szolgáltatások területén. A bank 2018 decemberében a 9. helyet foglalta el aktívái alapján a romániai bankpiacon.

Az OTP Csoport több mint 70 év tapasztalattal rendelkezik a közép-kelet-európai pénzügyi szektorban, míg romániai leányvállalata 16 éve van jelen a helyi piacon. Az OTP Csoport mára a közép-kelet-európai piac domináns szereplőjévé vált, európai szinten is fontos bankcsoportnak tekintik, tevékenysége során nagy hangsúlyt fektet az innovációra, a stabil növekedésre és az integrált pénzügyi szolgáltatások nyújtására. A mintegy 40 ezer alkalmazottat foglalkoztató közösség naponta több mint 19 millió ügyfelet szolgál ki 11 országban.