x

ONLINE ADATFRISSÍTÉS
Az OTP Bank ügyfelei számára

Személyes-, illetve a vállalat adatainak/a jogi képviselők, felhatalmazott személyek adatainak frissítéséhez

Kattinstson ide

CEO 1 napra – Az OTP Leasing Románia és az Oktatáshoz való jog Alapítvány újra megmutatja, hogy mit jelent a menedzsment a legmagasabb szinten

Bukarest, 2019 június 6. – Az OTP Leasing Románia az Oktatáshoz való jog Alapítvánnyal és az OK Centerrel közösen második alkalommal szervezi meg a CEO 1 napra elnevezésű programját. A kezdeményezés azoknak a 19 és 25 év közötti fiataloknak szól, akik valamely romániai oktatási intézményben tanulnak, pályakezdés előtt állnak, és szeretnék megtapasztalni, hogy mit foglal magába a menedzsment a legmagasabb szinten.

 

Ebben az évben az OTP Bank Románia belső önkéntes programjának, az OTP Community támogatásának köszönhetően a  CEO 1 napra kezdeményezés átlépi Bukarest határait, eljut a nem fővárosban élő fiatalokhoz is.

 

Az első kiadásban eltérő oktatási és tevékenységi háttérrel, valamint különböző érdeklődési körrel rendelkező fiatalok vettek részt, akikben azonban az volt a közös, hogy mindannyian egy egyedülálló szakmai tapasztalat és a kapcsolati háló bővítésének léhetőségét látták a programban. Ebben az évben egy új, 15 fős elődöntős csoportnak nyílik lehetősége arra, hogy neves meghívottak tapasztalatait ismerjék meg, és felmérjék a jövőbeli lehetőségeiket.

 

A három szakaszban – kiképzőtábor, CEO 1 napra és mentorálás – megvalósuló program célja, hogy segítse a fiatalokat a szakmai céljaik elérésében, valamint olyan eszközöket és lehetőségeket biztosítson számukra, amely a bennük rejlő potenciál maximális kiaknázását teszi lehetővé.

 

A program első szakasza egy 3 napos leadership kiképzőtáborból áll, amelyben a menedzsment, a lean startup, az intrapreneurship, a marketing, a futurizmus, a társadalmi felelősségvállalás, a szervezeti kultúra témakörében szervezett workshopokon vehetnek részt a fiatalok, illetve jelenleg CEO-ként dolgozó, vagy korábban nagyvállalatokat vezető szakembereket kérdezhetnek az Ask Me Anything (AMA) eseményeken. A gyakorlati foglalkozásokon túl a résztvevők egyéni és csoportos tevékenységeken tesztelhetik a képességeiket, az ezeken nyújtott teljesítményt – például az elevator pitch vagy esettanulmány foglalkozások – is figyelembe véve kerül kiválasztásra a döntős személy.

 

A program második, CEO 1 napra elnevezésű szakaszában a döntős személy az OTP Leasing csapatának tagjaként egy napra betölti a vállalat vezérigazgatói funckióját, valamint az Oktatáshoz való jog Alapítvány ügyvezető igazgatói tisztségét. A döntős a két nap során részt vehet a két szervezet vezetőinek megbeszélésein, valamint one-to-one találkozóin. A nyertes fiatalnak emellett az Alapítvány képzésein, valamint egy helyi üzleti iskola üzleti tanfolyamain való részvételre is lehetősége nyílik.

 

Egy igazán mélyreható tanulási és tapasztalatszerzési élmény érdekében az utolsó szakasz egy mentorálási és nyomon követési programot foglal magába. Minden elődöntős fiatal a program alumni tagjává válik, időszakosan megszervezett találkozókon vehet részt, valamint egy networking csoport előnyeit is élvezheti.

 

A programba való regisztráció egy önéletrajz benyújtásával, valamint a következő kérdések megválaszolásával zajlik: Ki a szakmai példaképed (role model) és miért? & Melyik könyvet olvastad utoljára, és mit tanultál belőle? A jelentkezéseket a ceopentruozi@otpleasing.ro címre, 2019. június 15-ig várjuk. A 15 elődöntős személy részt vehet a kiképzőtárborban, valamint a program alumni tagjává válhat. Annak a fiatalnak a kiválasztására, aki egy napig betöltheti a vezérigazgatói pozíciót, a három napos tanulási és tapasztalatszerzési program végén kerül sor.

 

„Három napnyi tanulás és interakció, amely során határokat léptünk át és kihívásokat küzdöttünk le, három olyan nap volt ez, amely egyenértékű egy egyetemi félévvel. Olyan témákat érintettünk, amelyek véleményem szerint egy jelenlegi vezetőnek, egy jövőbeli CEO-nak alapvető fontosságúak: tárgyalás, hatékony és asszertív kommunikáció, kreatívitás, jövőorientáció. Leginkább a hangulatot szerettem, ami meglepett, de ugyanakkor örömmel is töltött el: mind a résztvevők, mind az előadók barátságosan és teljesen természetesen viselkedtek, egyenlő félként kezeltek minket, de legfőképpen a résztvevők közötti légkört kedveltem. Bár mindannyian tudtuk, hogy ez egy verseny, egy másodpercre sem éreztem ezt, sokkal inkább a nyitottság, az egymás gondolatai, megvalósításai és eredményei iránti kiváncsiság volt a jellemző. A projekt hivatalos lezárása után is folytatódik a kapcsolatépítés, ami arra ad reményt számomra, hogy jövőben együtt tudunk majd működni egymás támogatása érdekében és az álmaink megvalósításában.” (Petronela Cârstea, Bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetem, Közgazdaság és Nemzetközi Kapcsolatok Kar)

 

„A CEO 1 napra program már abban a pillanatban meghaladta a várakozásaimat, amikor beléptem a sok meglepetést tartogató helyiségbe. Minden másként zajlott azokhoz a projektekhez vagy programokhoz viszonyítva, amelyekben eddig akár puszta kiváncsiságból, akár szakmai érdeklődésből részt vettem. A résztvevők és a workshopokon jelen lévő szakemberek nyújtották ezt a „különbséget”. Itt arra az értékre, és azokra az értékekre gondolok, amelyek egyetlen légtérben kaptak helyet. A három nap alatt nem csak azt tapasztaltam meg, ahogy a program részeként új ismereteket sajátítunk el, hanem ráérezhettem egy CEO ritmusára és napjára is. Az óráról órára, workshopról workshopra érintett témák abban erősítettek meg, hogy többet akarjak elérni a szakmai karrierem során, hogy minden napból többet tudjak kihozni, és ezeket az eredményeket szakmai sikerré tudjam alakítani. A színvonal magas volt, új dolgokat tanultam, és lehetőségem volt validálni bizonyos elméleteket és prespektívákat, amelyek az üzleti élettel, különösen a topmenedzsmenttel kapcsolatosak. Remélem, hogy ez a program hosszú távon hagyományt teremt. Minden fiatalnak azt javaslom, amennyiben lehetősége nyílik rá, vegyen részt a CEO 1 napra programban. Fontos, hogy kapcsolatot teremtsünk a tapasztalt, eredményes szakemberek és a személyes, valamint szakmai fejlődés szempontjából az útjuk elején álló fiatalok között.” (Florentin Miulescu, Bukaresti Egyetem, Közigazgatási és Gazdaságtudományi Kar, Vállalkozásmenedzsment szakirány)

 

A regisztráció és a kiválasztás szakaszairól részletek a www.otp-leasing.ro és a www.okcenter.ro oldalakon olvashatók. A programmal kapcsolatos információkért írhat a steliana.moraru@otpleasing.ro e-mail címre.

 

Az OTP Leasing 2007-ben lépett a romániai piacra. A vállalat az OTP Csoport része, fő részvényesei az OTP Bank Románia és a Merkantil Bank Magyarország (a Merkantil Magyarország része.) Az OTP Leasing számos pénzügyi lízingterméket kínál kis- és közepes vállalkozások, valamint nagyvállalatok számára autók, haszongépjárművek, berendezések és eszközök finanszírozására.

 

Az Oktatáshoz való jog Alapítvány ingyenes pénzügyi, gazdasági és vezetői képzéseket tart 10 és 18 év közötti diákoknak, valamint a tudatos karriertervezéshez szükséges pszichológiai eszközöket is a fiatalok rendelkezésére bocsátja. A pénzügyi és gazdasági képzések minden modulja az Edutainment módszertanon alapul, a fiatalok korához igazodó nyelven segíti a pénzügyi ábécé elsajátítását.

 

Az OTP Bank Románia, az OTP Bank leányvállalata, egyben a legnagyobb közép- és kelet-európai bankcsoport tagja – integrált és saját forrásokból működő pénzügyi szolgáltató. Tevékenységét felelősségtudat, elkötelezettség és magasfokú szaktudás jellemzi. Az OTP Bank Románia ügyfelei igényeit, valamint az aktuális piaci helyzetet szem előtt tartva megbízható partner a pénzügyi szolgáltatások területén.