- Betétek szinjének növekedése
- Stabilitás az átstrukturált hitelportfolió terén
Az OTP Csoport erdményeit bemutató budapesti jelentés szerint 2010. első negyedévében a romániai leányvállalat tevékenységét a stabilitás jellemezte. Az átstrukturált hitelpotfolió stabil maradt, míg a betétek növekedést mutattak az első negyedévben.
2009 első negyedévéhez viszonyítva, amikor az OTP Bank Románia 0,7 milliárd forint értékű veszteséget könyvelhetett el, 2010 első negyedévében a bank nem számolhat be veszteségről, azonban a profit 0 volt. Az előző negyedévben a bank profitja 0,4 milliárd forint volt.
A portfolió minősége a Csoport keretén belül továbbra is a legjobb, bár az év első negyedévében romlást mutatott. A portfolióromlás következtében az említett negyedévben a kockázati költségek 12%-kal növekedtek.
2009 2. negyedévében az OTP Bank Románia sikeres adósvédelmi programot indított. A program főként a jelzáloghitelekre összpontosított és 2009 4. negyedévében a lejes hitelportfolió 8%-át foglalta magába. 2010. márciusában ez az arány 9%-ra nőtt.
A rendkívüli sikeres betétgyűjtés következményképpen a hitel-betét arány jelentősen csökkent, a betétek javára. A betétek negyedéves szinten 2%-os növekedést mutatnak, 35%-os növekedésben az előző évhez viszonyítva.
2010 első negyedévében az OTP Bank Románia alkalmazottainak száma 15 személlyel nőtt és elérte az 1.109 személyt, míg a bankfiókok száma változatlan (106 fiók) maradt.