Az OTP Bank Romania a romániai bankpiacon való terjeszkedési stratégiájának részeként újabb bankfiókot nyitott Gyulafehérváron (27/03/2006)
“Nagyon fontos számunkra, hogy közel kk ügyfeleinkhez gyorsaság és a szükségleteiknek megfelelő termékek rugalmassága révén”, nyilatkozta Adriana Corcoveanu, az OTP Bank Románia gyulafehérvári fiókjának igazgatónője. “A terjeszkedési terv részeként, szándékunk szerint év végéig 70 működő egységgel fogunk rendelkezni, míg a jövő évet, reményeink szerint, több mint 100 bankfiókkal zárjuk majd”, tette hozzá.
A Iuliu Maniu tér 16. szám alatt található új bankfiók mind a vállalati, mind lakossági ügyfeleknek kínál termékeket és bankszolgáltatásokat. A Lakossági Részleg szinte a semmiből indult egy kicsi, de erős vállalati bank, a RoBank megvásárlása után. Első szakaszban a lakossági szegmens több termék kibocsátásával indult el – pl. személyi kölcsön, jelzálog-fedezetű személyi kölcsön, jelzáloghitel, folyószámlahitel. A 2006. évi lakossági piaci stratégiának megfelelően hamarosan más új termékeket is bevezetnek.
"Igen kedvező ajánlaokkal állunk minden lakossági ügyfelünk rendelkezésére ", nyilatkozta Hárshegyi Frigyes, az OTP Bank Románia vezérigazgatója. "Eddig a romániai lakossági piac igen alapos elemzését végeztük el,, most készen állunk arra, hogy ügyfeleinket nagyon előnyös ajánlatokkal fogadjuk", tette hozzá.
A bank jelenleg gyorsított fejlesztési tervet valósít meg a gyakorlatban, nagyszámú termék indításával és szerte az országban több új bankfiók megnyitásával. Az OTP Bank Romániának jelenleg 36 bankfiókja működik olyan városokban, mint: Bukarest, Konstanca, Temesvár, Kolozsvár, Jászváros, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Szeben, Brassó, Piatra Neamt, Galati, Ploiesti, Braila, Craiova, Baia Mare, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyulafehérvár, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Pitesti, Bákó, Arad és Déva.
“A romániai bankpiac aktív szereplőjévé válunk”, nyilatkozta Hárshegyi Frigyes, az OTP Bank Románia vezérigazgatója. “A bankpiac irányzatainak és jövőbeli valószínű fejlődésének tanulmányozása után készen állunk olyan látható lépések megtételére, amelyek segítenek elérni középtávú céljainkat, azaz a romániai bankpiacon 4-5%-os piaci részesedést elérni”, tette hozzá.
A bank lakossági ügyfeleket célzó ajánlatának részeként a hiteleket a következő valutákban folyósíthatóak: lejben, dollárban, euróban, forintban és svájci frankban, és minden lakossági piaci szegmensnek szól, a vállalkozóktól a nyugdíjasokig, a román állampolgároktól a külföldi állampolgárokig. Megkülönböztető a bank azon politikája, hogy a bárjövedelmeken kívül más típusú jövedelmeket is figyelembe vesz, mint a nyugdíjakat, a független tevékenységekből származó bevételeket, szerzői jogokat, jutalékokat vagy bérleti díjakat.
A jelzáloghitel esetében az OTP Bank Románia maximum 200,000 eurót folyósít, 5-25 év közötti időszakra, a szükséges előleg a tulajdon értékének 30%-a. A kérés feldolgozásánál a bank további jövedelmeket is figyelembe vesz (nyugdíjak, független tevékenységből származó jövedelmek, szerzői jogokból származó jövedelmek, jutalékok, osztalékok, bérleti díjak). A hitelhez nem szükséges életbiztosítást kötni, és a bank nem kér iratcsomó-kezelési vagy készpénz-lehívási jutalékot. A kamatláb lej esetében évi 9,8%, euró esetében 8,5%, dollár esetében 10 % és svájci frank esetében csak 6.5%.
A természetes személyeket és ingatlanokat birtokló magánvállalkozóknak szánt jelzálog-fedezetű személyi kölcsön futamideje 3 és 15 év közötti lehet, a felvehető maximális összeg 75.000 euró. A vonatkozó kamatlábak: 10.5% lej esetében, 9% euró esetében, 10,5% dollár esetében és 7% svájci frank esetében.
A személyi kölcsön révén a természetes személyek maximum 5.000 eurót vehetnek fel 6 hónaptól 5 évig szóló futamidőre. Az éves kamat lej esetében 12,5%, euró esetében 10%, dollár esetében 11,5%, svájci frank esetében 7,5% és a forint esetében 16%. Az ilyen kölcsönre vonatkozó hitelkérelmet egyetlen nap alatt feldolgozzák, és a kedvezményezetteknek nem kell előleget folyósítaniuk, nem kell további fedezeteket nyújtani, és nem szükséges biztosítást kötni.
Az OTP Csoport tagja, az OTP Bank Románia, 1%-os piaci részesedéssel bír a 2004. évben megvalósított megvásárlás pillanatában létező összes aktívák alapján. Széles körű tapasztalattal rendelkezve a bankok átvételében és kis pénzügyi intézmények általános, fontos piaci részesedéssel rendelkező bankká való átalakításában, az OTP Csoport kiváló pénzügyi eredményeket ért el minden leányvállalatánál.
Egyik legjobb példa erre a bulgáriai Állami Bank és Takarékpénztár, a DSK legutóbbi átvétele. Az OTP Csoport általi átvételt követően a bank nettó profitja 2004-ben nagyon erős, 80%-os növekedést ért el.